Úszóhólyagjuk nincs. A cápáknál a felhajtóerőt a nagy, olajjal teli máj jelenti, és mivel nincs úszóhólyag, így a testük könnyebbé válik. Ennek korlátai: a máj mérete a testfelülettel aránytalanul nő, a cetcápa testtömegének 20-25%-át a mája teszi ki (egy 6 tonnás cápa ~2300 liter májolajjal rendelkezik). A máj méretének azonban felső határa van, ezáltal a lehetséges maximális testméret is meghatározott. Mozgásszerveik, illetve úszóik közvetlenül nem kapcsolódnak a gerincoszlophoz és a koponyához sem, valódi végtagok. A végtagok belső porcvázzal támasztott, izmokkal körülvett testnyúlványok, peremükön a halakról ismert úszósugár szegély látható. E tekintetben fejlődéstörténitelig közelebb állnak a szárazföldi gerincesekhez, mint a valódi halak
(Actinopterygii)
osztálya, amelyeknek páros végtagjaik helyett átalakult pikkelyekből képződött ún. úszósugarakból felépített álvégtagjaik vannak. A porcoshalaknak két mellúszójuk, hasúszójuk, hátúszójuk, egy farokalatti úszójuk és szintén egy aszimmetrikus (heterocerk) farokúszójuk van. A rájáknál ezek sok esetben redukálódnak, összeolvadnak, úszószegéllyé alakulnak. Izomzatuk erőteljes, a törzsizmokon jellegzetes szelvényességet figyelhetünk meg. Mindezek azt mutatják, hogy a porcoshalak osztályának legősibb képviselői az ősgerincesek koponyás, állkapcsos fejlődési fokán, valahol a szilur időszak kezdetén leszakadt fejlődési törzset képviselnek, amelyet valószínűleg az édesvizekből a tengeri életmódra való áttérés hívott létre (lásd: a porcos halak kialakulása és elterjedése -
Xenacanthida
). Néhány rövid életű kisebb csoportot a rendszerezők közös jellegeik miatt hol a páncélos ősgerincesek leágazásának, hol pedig már a porcoshalak ősi képviselőinek tekintenek. Ezeket nem számítva, a porcoshalakat két fő csoportba, a cápák és ráják
(Elasmobranchii)
és a kimérák
(Holocephali)
alosztályaiba sorolják
Oldalszervük (oldalvonal) nyitott. Rosszul látnak, elsősorban a gyenge fényviszonyokhoz alkalmazkodtak. Kitűnő a szag és az irányérzékelésük, egyes cápafajok az akár 1/1 millió vér/tengervíz oldottságú vért is képesek érzékelni, sőt még a levegő (vízfelszín) szaganyagainak érzékelése is képesek, - ezeket a tulajdonságokat a fejlett szaglólebenyüknek köszönhetik. Érzékelik a vízben terjedő elektromos hullámokat (Lorenzini ampullák), - ez a tulajdonság kizárólag a cápákat és kimérákat jellemzi. Továbbá a porcoshalak érzékelik az élő szervezetek által kibocsátott elektromágneses hullámokat – táplálkozás -, a Föld elektromágneses hullámait – tájékozódás (pörölycápák), a hőmérséklet emelkedését illetve annak csökkenését a fejen és a test oldalán található un. mechanoreceptorokkal. Egyes rájafajok érzékelése annyira kifinomult, hogy a kagylók által kilövelt felfele áramló leheletfinom vízsugarakat is érzékelik.
A porcos halak váltivarú állatok, 
Szervezetük a devon folyamán végleg kialakult, azóta gyakorlatilag alig változtak valamit. Valamennyien torpedó alakú, hosszú hengeres testű állatok, kivéve a rájákat. A legkisebb cápa faj, az alig 17 cm-es törpe kutyacápa (Etmopterus perryi), míg a legnagyobbra növő faj a húsz métert is elérő cetcápa (Rhincodon typus). A ráják törzsfejlődése a földtörténet későbbi időszakában ágazott el, és messzemenően almazkodtak a fenéklakó életmódhoz. A cápákkal és a kimérákkal éles ellentétben a ráják teste hát-hasi irányban teljesen lelapult, mellúszóik pedig hatalmas félkör vagy háromszög alakú legyezőként a fejtől kezdődően ostorszerűen kivékonyodott, -"farkúszó nélküli farokig szegélyezik az állatot". Ezzel az alakkal a ráják a tengerfenéken lapuló és onnan csak időnként, "felröppenő" ragadozókká alakultak át. Mindenesetre ebben az alkalmazkodási formában a legmagasabb tökélyig jutott gerincesek. A cápák-ráják, valamint a kimérák fejformájuk alapján elsősorban abban különböznek egymástól, hogy míg a cápák és ráják agykoponyájához ízülettel kapcsolódik az állkapocspár ősi kopoltyúívének mellső tagja, tehát a felső állkapocs, addig a kimérákon ez már szilárdan összeforrt az egységes koponyával, és csak az alsó állkapocs ízesül szabadon a felső állkapoccsal..jpg)
A legrégebbi porcoshal mikrofosszíliák, fogas pikkelyek és olykor csigolya maradványok a késő ordovíciumból, mintegy 455 millió évvel ezelőttről származnak (Colorado, USA). Mivel a nyomfosszíliák nem értékelhetőek(nincs mihez viszonyítani), ezért megjelenésük és kialakulásuk története a távoli 
A rablócápa-alakúak vagy dajkacápa-alakúak (Orectolobiformes) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának egy rendje. 7 család és 34 faj tartozik a rendbe.
A heringcápa-alakúak (Lamniformes) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának egy rendje. 7 család és 16 faj tartozik a rendbe..jpg)
A Hexanchiformes a porcos halak (Chondrichthyes) osztályán belül a cápák (Squalimorphii) öregrendjéhez tartozó rend.
A kékcápafélék (Carcharhinidae) családja a porcos halak (Chondrichthyes) osztálya, Elasmobranchii alosztálya, Selachimorpha öregrendje Carcharhiniformes rendjébe tartozik. 12 nem és 50 faj tartozik a családhoz
Kopoltyúval lélegeznek. A cápák teste hosszúkás, áramvonalas, orsó alakú, hengeres, keresztmetszete csaknem kör alakú. Egyes alakok egészen kígyószerűen megnyúltak, míg a pörölycápafélék koponyája oldalirányban erőteljesen kiszélesedett, így a testük mintegy kalapács alakúvá vált. Mellúszóik elülső szegélye nem nőtt össze teljes mértékben a testtel, így viszonylag elég szabadok. Farokúszójuk igen nagy felületű, minden esetben aszimmetrikus, ún. heterocerk farokúszó. Egy nagyobb felső, és egy kisebb alsó lebenyből áll.